Vitaindító – Második rész – Ki a civil? Mi a civil?

Vitaindító – Második rész – Ki a civil? Mi a civil?

 

Gerő Márton és Kopper Ákos válaszol Kuti Éva írására és ezzel tovább boncolgatják a témát, hogy kik is azok a civilek, mi a viszonyulásuk a pártpolitikához.

Mi a civil? Mit akar? Honnan jön? Mi köze a politikához?

Az utóbbi években a civil világban alapvető változások mentek végbe: Új civil törvény született, a Nemzeti Civil Alapprogramból Nemzeti Együttműködési Alap lett és egyesületek mellett már civil társaságokat is be lehet jegyezni. A közhasznúság feltételei szigorodnak, általában csökkennek és centralizálttá válnak az állam által biztosított források. Miközben a KSH szerint a nonprofit szektor növekszik, a legtöbb kutató és civil aktivista szerint a civil részvétel mértéke katasztrofálisan alacsony. Eközben tömegtüntetéseket látunk, új társadalmi és politikai mozgalmak virágzását tapasztaljuk. A civil egyesületek saját magukról azt állítják, hogy civil politikát folytatnak, míg a pártok szerint egyszerűen politizálnak. Mozgalmak alakulnak párttá, néha politikusok válnak civilekké. A mozgalmak, a pártok és a sajtó évek óta együtt keresi az álcivileket, akiket pártok, amerikaiak, vagy ki tudja, kik irányítanak a háttérből.

Nagy a bizonytalanság tehát abban a tekintetben, hogy kik a civilek, kiket tekinthetünk civilnek és mi az, ami már nem fér bele a civil kategóriájába. A most induló vita ezen belül arra a kérdésre fókuszál, hogy milyen a civil társadalom és a politika kapcsolata: milyen jelenleg, illetve milyennek kellene lennie. Kuti Éva azt az álláspontot fogalmazta meg vitaindítójában, hogy „nem volna szerencsés, ha a civil társadalom illetve a politikai és kormányzati szféra közötti, sokszor valóban nagyon irritáló „határsértések” reakciójaként a magukat „igazinak” tartó civilek megpróbálnának egyfajta elefántcsonttoronyba vonulni, mereven elhatárolódni a politika világától.”

Ahhoz, hogy ebben a kérdésben tisztán lássunk, úgy véljük három kérdéskört kell körbejárnunk.

1.) Vajon melyek azok a szempontok, amelyeket érdemes szem előtt tartanunk, ha meg akarjuk határozni mi a civil, miben tér el a politika és a civil szféra.

– Általában egyetértünk abban, hogy a civil szervezet önszerveződő és független a kormányzati szektortól. De vajon, hol kezdődik a lent, és meddig tart a függetlenség? Sokat emlegetett példa az iskolák mellett működő alapítvány: Lehetséges-e civil szervezetként tekinteni a helyi önkormányzat által fenntartott iskolának többletforrásokat gyűjtő alapítványra? Az ilyen alapítványok számára eljuttatott lakossági adományok vajon a civil részvétel körébe tartoznak-e?

– A civilek meghatározására tett kísérletek sokszor a szervezeti formára koncentrálnak és a tevékenységekkel illetve célokkal kevésbé foglalkoznak. Milyen tevékenységek férnek bele egy civil szervezet munkájába? Fontos-e az, hogy egy civil szervezet csupán a tagjait, a társadalom egy meghatározott szegmensét képvisel-e, vagy univerzális elvek mentén alakítja céljait? Kuti Éva szerint a civilek körébe sokszor kártékony szerveződések is beletartoznak. Nem kérdés, hogy az Al-Kaidát önszerveződő szervezetnek is tekinthetjük. De vajon elégséges-e ez ahhoz, hogy „civilek”-nek tekintsük?

– A civil szervezetek munkájától különböző pozitív hatásokat várunk: a politika ellenőrzése, a nyilvánosság megóvása, a demokratikus értékek terjesztése, vagy a rossz helyzetben lévő társadalmi csoportok felkarolása. Előfordul azonban az is, hogy a civil szervezeti munka, minden jó szándék ellenére a kívánttal ellentétes hatásokat eredményez: ha alacsony a részvétel, akkor a kevés résztvevő olyan kapcsolatokra, információkra és tapasztalatokra tesz szert, amely hozzájárul a társadalmi egyenlőtlenségek fenntartásához. Ha egy társadalom megosztott bizonyos értékek mentén, az egyes értékeket képviselő civilek hozzájárulhatnak a megosztottság fenntartásához és növeléséhez, ahelyett, hogy összekötnék a különböző csoportokat. Vajon fontos-e ez annak megítélésében, hogy az adott szervezetekre hogyan tekintünk?

Habár jogi szempontból szükséges lehet, hogy kimerítő definíciókat alkossunk*, – meghatározzuk azokat a határokat, amiken belül civilnek tekintünk egy szervezetet, ezek a határok képlékenyek és a társadalmi-politikai diskurzus vita hatására dinamikusan változnak, hiszen fogalmaink nem csak leíróak, hanem normatívak is egyben. Ez azt jelenti, hogy annak a kérdése, hogy mit tekintünk civilnek, milyen elvárásaink vannak a civil szereplőkkel szemben, mi az, amiről úgy gondoljuk, már nem fér bele a civil tevékenységbe nyílt kérdés, amit a társadalom szereplői folyamatosan újraértelmezhetnek, felülvizsgálhatnak.

2.) A civil és politikai társadalom aktuális viszonya.

Kuti Éva amellett érvel, hogy a civilek nem bújhatnak elefántcsonttoronyba és be kell kapcsolódniuk a politikai folyamatokba. Annak ellenére, hogy elméletben Kuti Évával egyetértünk, fontosnak tartjuk annak kifejtését is, hogy ez miért olyan nehéz a mai Magyarországon.

A civil és a politikai közötti elhatárolódás normális esetben nem éles, civil szervezetek politizálnak, politikai szervezetek és az állam szereplői összefonódnak spontán civil kezdeményezésekkel. Magyarországon azonban határozott az igény a civil és a politika közötti éles határvonal megrajzolására, ami az általunk kutatott álcivil diskurzuson keresztül is tetten érhető. Miért van ez? Röviden azért, mert jelenleg Magyarországon a civil fogalom nem csak a polgárok szerveződésének, képviseletének bizonyos formáit jelöli, hanem szimbólummá, metaforává vált: a politika korruptságának, opportunizmusának és arroganciájának tagadásává; gyakorlatilag az elmúlt 20 év politikai tevékenységének elutasításává. Ezért a civilek, ha együttműködnek a mai politikával, ugyan elérhetnek ezt-azt, de ezzel hitelüket vesztik és az állampolgárok szemében ezzel részévé válnak az általuk tagadott rendszernek.

Más szóval, a civilek távolságtartása a politikától lehet, hogy részben elefántcsonttoronyba zárkózás, de részben határozott kiállás amellett, hogy vannak olyan demokratikus értékek (tolerancia, a másik fél elfogadása, vitakultúra stb.), amelyekkel kapcsolatban nem lehet kompromisszumokat kötni. Ráadásul az együttműködéshez két fél kell: A magyar politika története pedig nem éppen azt a hagyományt testesíti meg, amelyben a hatalom szereplői a párbeszéd feltétlen hívei lennének és ez a helyzet az elmúlt évtizedben csak romlott.

3.) Hogyan kapcsolódik a civil szféra léte a társadalmi párbeszéd minőségéhez.

Kuti Éva a következőképpen fogalmaz vitaindítójában: „A magukat „igazi”, másokat „megélhetési” vagy „álcivilnek”, a politikai pártok és a kormányzat kreatúrájának, bábjának, esetleg trójai falovának minősítő szereplők álláspontja egyértelmű: szerintük nagyon is szükséges lenne éles határvonalat húzni a civil és a politikai/kormányzati szféra között, s ha ez nem történik meg, annak oka a másik fél alantas szándékaiban keresendő.”

Úgy gondoljuk, hogy a fentiekben is jelzett vita a valódi civilekről elsősorban nem a civilek között zajlik, hanem a politikai pártok azon gyakorlata jellemzi, amelyen a számukra veszélyesnek tetsző civileket az álcivil jelzővel minősíti és valamely politikai vagy szimbolikus ellenséghez köti. Ennek célja a hitelrontás. Ennek alapja pedig az a mai magyar politikai diskurzust jellemző hozzáállás, amely szerint nem az a fő kérdés, hogy egy szervezet mit mond és mit, illetve hogyan tesz, hanem az, hogy kivel lehet összefüggésbe hozni. Kinek a szekerét tolja, kivel paktált le (támogatja az amerikai üzletember, az izraeli kormány, a kormány, az ellenzék). A meghatározó politikai diskurzusban nincsen helye a függetleneknek, nincsen világ a politikán kívül. Nincsenek független célok, amelyek nem skatulyázhatók be az aktuális pártpolitikai keretekbe.

Ha egy társadalom a politikát kizárólag két ellentétes csapat harcának a sematikus vízióján keresztül látja, nulla végösszegű játszmaként, ahol az egyik fél győzelme a másik veresége, akkor ott nincs helye a civil szférának. Nincs tere annak a közvetítői és képviseleti szerepnek, amit a civil szféra a közéletben ellát, hiszen a politika mindent lát, mindent elintéz, mindenütt ott van, mindenbe belenyúl. Ha a pártpolitikában természetesnek tűnő kormány-ellenzék dichotómia teljesen átitatja a közéletet, elvész a civil szféra tere. Minden a nagypolitika lokális leképeződéseként jelenik meg, alárendelődéseként az erőforrásokért folyó kétpólusú hatalmi küzdelemnek. Ha megjelenik egy magát civilnek valló szervezet, az első kérdés nem az, hogy a cél, amelyért síkra száll, valóban fontos-e a közösség számára, hanem az, hogy kinek a szekerét tolja.

Amíg a politikai szféra ilyen mértékben uralja a közélet minden szegletét és minden szereplőt ebben a két-pólusú világban lát, az autonóm civilek számára a kooperáció vagy a betagozást jelent, vagy az egész diskurzus és világkép elutasítását, ami tűnhet úgy, mintha elefántcsonttoronyba bújnának. De ugyanakkor egy igényt is jelöl egy más típusú közéletért, politikáért, együttműködésért az emberek között.

*Valójában-e törvényi definíciók sem tiszta, kimerítő és ellentmondásmentes meghatározások, gondoljunk csak arra, hogy az 1989-es Egyesülési jogról szóló törvény még a társadalmi szervezet terminust használta, amelybe nem csak az egyesületek, de például a politikai pártok is beletartoztak. Bár az új törvény bevezeti a civil szervezet fogalmát, annak definiálása, a civilnek tekintett és ezzel rokon, de nem civil (pl. a szakszervezetek) elhatárolásának kísérlete nehezen követhető jogszabályi szövegeket eredményez.

A képet innen vettük a fortepan.hu-ról. A kép a Creative Commons – Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc alá tartozik.