Vitaindító – Első rész – Ki a civil? Mi a civil?

Vitaindító – Első rész – Ki a civil? Mi a civil?

 

Kuti Éva írásán keresztül kezdünk el gondolkozni arról, hogy kik is azokat a civilek, mi a viszonyulásuk a pártpolitikához és milyen lehetséges kimenetelei lehetnek a jelenlegi szituációnak.

Szükséges és lehetséges-e éles határvonalat húzni a civilek és a pártok,
a civilek és a kormányzati szféra között?

Vitaindítónak szánt írást nem illik hosszas fogalomértelmezéssel és tudományos definíciókkal kezdeni. Bármennyire tanulságos lenne is, eltekintek tehát annak fejtegetésétől, hogy Arisztotelésztől kezdve Hegelen és Gramscin keresztül Konrád Györgyig és Vaclav Havelig milyen változásokon ment át a civil társadalom fogalma. Nem kerülhetem azonban meg azt a (jórészt a Cohen–Arató szerzőpáros munkáin alapuló) definíciót, amellyel a magyarországi civil képzések tananyagában és a tudományos elemzésekben a leggyakrabban találkozunk, s amely ennek megfelelően a leginkább befolyásolja a „civilséggel” kapcsolatos hazai gondolkodást. Ennek értelmében a modern civil társadalmat a civil kezdeményezések és szervezetek változatos formái alkotják, és az elemi emberi jogok érvényesülését garantáló jogrendszer intézményesíti.

A civil társadalom fontos funkciója, hogy

– közvetít az állam és polgárai, valamint a gazdasági hatalom és az állampolgárok között, létrehozza azokat a mechanizmusokat, amelyek segítségével a kormány és a piac a közösség által ellenőrizhető és felelősségre vonható;

– hozzájárul a társadalmi szükségletek feltárásához, a társadalmi akarat kifejezésre juttatásához és a társadalmi problémák kezeléséhez;

– védelmezi és erősíti a pluralizmust és a társadalmi sokszínűséget, kereteket biztosít a kulturális, etnikai, vallási, nyelvi, ideológiai stb. identitástudat kialakításához és ápolásához.

Amilyen általánosan elfogadott (vagy legalábbis kevéssé vitatott) a civil társadalom fenti definíciója, olyan kevés viszont az egyetértés azokban a kérdésekben, amelyek a gyakorlati értelmezésével és alkalmazásával függenek össze. E kérdések közül a most induló vita kezdeményezői azokat választották ki, amelyek körül korántsem csak érvek és ellenérvek, hanem erős indulatok is sűrűsödnek. A magukat „igazi”, másokat „megélhetési” vagy „álcivilnek”, a politikai pártok és a kormányzat kreatúrájának, bábjának, esetleg trójai falovának minősítő szereplők álláspontja egyértelmű: szerintük nagyon is szükséges lenne éles határvonalat húzni a civil és a politikai/kormányzati szféra között, s ha ez nem történik meg, annak oka a másik fél alantas szándékaiban keresendő. Bár az ilyen szándékok jelenléte természetesen nem zárható ki teljesen (mi több, esetenként világosan kimutatható), ebben a rövid írásban mégis szeretnék tőlük elvonatkoztatni. Azt gondolom ugyanis, hogy itt az ideje az árnyalt, tárgyilagos, misztifikáció-mentes megközelítésnek, s ehhez elengedhetetlenül szükséges, hogy a civil társadalom és a politika megítélésében elmozduljunk a „négy láb jó, két láb rossz” típusú leegyszerűsítéstől. Magából a civil társadalom definíciójából kiindulva próbálom bemutatni, hogy – egyrészt – a „civilség” nem jelent morális felsőbbrendűséget, másrészt a civil szerveződéseknek céljaik eléréséhez nem csak a politikai és a kormányzati szereplők ellenfeleként kell tudniuk fellépni, hanem a velük való együttműködésre is képesnek és hajlandónak kell lenniük.

Hogyan következik mindez a definícióból?

Ami a civil társadalom fogalmához kötődő, eleve pozitív értékelést illeti, annak megkérdőjelezéséhez elegendő arra utalni, hogy az állampolgári kezdeményezések, civil mozgalmak egyaránt szerveződhetnek jó és rossz ügyek, vitathatatlan értékek és gyilkos eszmék, általános társadalmi, emberi érdekek és szűk csoportok önző magánérdekei mentén. A kifejezetten kártékony civil szerveződések korántsem csak politikai, hatalmi manipuláció eredményeként jöhetnek létre, hanem spontán módon, a társadalmi feszültségek vagy akár egyéni és kollektív neurózisok intézményes megtestesüléseként is. A sokszínűségbe igen sok különböző csoportosulás „belefér”. Amíg ezek a csoportok nem akarják hivatalosan, szervezetként is bejegyeztetni magukat, addig semmiféle szűrőn nem kell átmenniük, akár alkotmány- vagy törvényellenes, mások jogait sértő céljaik is lehetnek.

Szó sincs tehát arról, hogy a mindenestül nemes, magasztos célokat követő civil társadalom állna szemben a politika zűrzavaros, tisztátalan világával és az ott mozgó, legalábbis gyanús, jórészt hatalmi motiváció által irányított szereplőkkel. Ennek az írásnak nem tárgya ugyan, de azért meg kell jegyezni, hogy a politikai, kormányzati szféra éppoly kevéssé homogén, mint a civil társadalom. A róla kialakult negatív kép lehet sok elemében megalapozott, de elvben mégiscsak abból kell kiindulnunk, hogy a politikai pártok nem az ország tönkretétele érdekében törekszenek a kormányzás jogának megszerzésére. A civilek részéről tehát nem a politikától való merev elhatárolódás a megfelelő magatartás, hanem éppenséggel az, ha legalább megpróbálják a mindenkori hatalmon levőket és hatalomba törekvőket folyamatos kontroll alatt tartani, és így rákényszeríteni a társadalmi érdekek, a köz szolgálatára.

Mindezzel természetesen nem akarom azt mondani, hogy a civil társadalomnak ezt a kontrollszerepét minden egyes civil szerveződésnek fel kellene vállalnia. Éppen ellenkezőleg, a civil szervezetek, mozgalmak megengedhetik maguknak, hogy „egy ügyűek” (copyright: Marschall Miklós) legyenek, s a számukra fontos ügyet a tágabb összefüggéseket figyelmen kívül hagyva képviseljék; vagy akár azt is, hogy ne konkrét célok mentén, hanem egyszerűen az együttlét, a közösségi élmények megélése érdekében működjenek. Ez utóbbi esetben könnyen elképzelhető (sőt indokolt is lehet) a hatalmi szférától való teljes elkülönülés, adott esetben a politikai törésvonalakat tudatosan negligáló, esetleg azokat keresztbe metsző szerveződés is.
Ez a távolságtartás azonban csak addig lehetséges, amíg a civil szervezet semmilyen szerepet nem kíván játszani a társadalmi szükségletek és akarat képviseletében, illetve a társadalmi problémák aktív kezelésében. Ez utóbbi civil társadalmi funkciók betöltése ugyanis elképzelhetetlen a politikai és kormányzati szereplőkkel kialakított párbeszéd és/vagy együttműködés nélkül. Tetszik, nem tetszik, a társadalmi újraelosztás, a közösségi forrásokból finanszírozott szolgáltatások körének és elérési szabályainak meghatározása a modern gazdaságban a törvényhozás és a költségvetési mechanizmusok közbeiktatásával zajlik. Bármilyen fontos legyen is a magánjótékonyság és a civilek által szervezett önkéntes munka, önmagában a legritkább esetben tud a társadalmi problémák megoldásához hosszú távon is elegendő erőforrást mozgósítani. A közösségi szükségletekkel kapcsolatos társadalmi konszenzus kialakítása csakis a civil és a politikai szféra közötti párbeszéd útján lehetséges; az e szükségletek kielégítését szolgáló intézményrendszer kiépítéséhez és működtetéséhez pedig óhatatlanul szükség van a civil és a kormányzati szereplők együttműködésére.

Összefoglalva, nem volna szerencsés, ha a civil társadalom illetve a politikai és kormányzati szféra közötti, sokszor valóban nagyon irritáló „határsértések” reakciójaként a magukat „igazinak” tartó civilek megpróbálnának egyfajta elefántcsonttoronyba vonulni, mereven elhatárolódni a politika világától. Az ilyen magatartással önként szűkítenék le saját eszköztárukat, s ezáltal csökkentenék tevékenységük hatékonyságát is. Ugyanakkor súlyos feszültségeket teremtenének a civil szférán belül, ahol rajtuk kívül sok olyan egyesület és alapítvány is működik, amely a kormányzati szervezetekkel együttműködve végzi szolgáltató tevékenységét.

Ha Magyarország mai helyzetében egyáltalán lehetséges pozitív forgatókönyv, annak megvalósulásához egész biztosan nem a különböző szereplők még élesebb elkülönülésére van szükség. Azt kellene elérni, hogy a civil és a politikai szféra képviselői nyílt, egymás szempontjainak megértésére és figyelembevételére törekvő vitákat folytassanak, a legelemibb célokkal kapcsolatban egyetértésre jussanak, majd a maguk különböző szerepkörében folyamatosan dolgozzanak egy élhetőbb, civilizáltabb ország és egy demokratikusabb, szolidárisabb társadalom megteremtéséért.

A képet Jankó Attila készítette és megtalálható a fortepan.hu-n. A kép a Creative Commons – Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc alá tartozik.

  • Pingback: Ki a civil? | Most szólj hozzá!()

  • Kan di Átusz

    Igen, létezni kellene etalonoknak még az emberi jogokban is, amelyek mindenkit megilletnek mert ember, függetlenül a pártpolitikáktól, körülményektől és társadalmi helyzettől. Ezek őrzése a valódi civilek feladata és kötelessége.

  • “Szó sincs tehát arról, hogy a mindenestül nemes, magasztos célokat
    követő civil társadalom állna szemben a politika zűrzavaros, tisztátalan
    világával és az ott mozgó, legalábbis gyanús, jórészt hatalmi motiváció
    által irányított szereplőkkel.” — Nagyon fontos mondat a ’tiszta’ civilek vs. mocskos politika hamis szembeállításának lebontásához.