Egyetemi katedrától a szabadgondolkodókig

Egyetemi katedrától a szabadgondolkodókig

 

A Vitatér soron következő beszélgetésére, melynek témája Itthon vagy külföldön tanuljak?  igazán illusztris előadói gárda érkezik.

Vendégünk lesz, Dr. Medgyes Péter az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi tanára, melynek 1989-ben Tanárképző Kar Angol Tanszékének vezetője lett, közben megalapította a BTK-n az Angol Tanárképző Központot, amely újszerű tanárképzési rendszerével mintául szolgált a hazai és külföldi tanárképzési szakemberek számára. 1997-től másfél éven át a Művelődési Minisztérium nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára volt. Vendégtanárként között a University of Southern California egyetemén Soros-, illetve Fulbright-ösztöndíjjal, pedig a Lancaster University-n töltött néhány hónapot.

Reich Orsolya, aki a 2010/11 tanévben a New York University ösztöndíjas vendéghallgatója volt, 2011/12 őszi félévében pedig a Harvard Egyetem vendégkutatója. Vendégelőadó volt a Princeton Egyetemen, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és a Széchenyi István Szakkollégiumban. Jelenleg az Eltecon oktatója. Szakterülete a kortárs politikai filozófia.

Az előadók között lesz Szórádi Bence, a 2013-as Év Vállalkozója, a Lednagyker webáruház alapítója, a februári Forbes címlap szereplője. A még csak 25 éves vállalkozóban fel sem merült, hogy külföldön valósítsa meg az álmait. A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének alapító elnöke szerint: „Szórádi Bence bebizonyította, hogy nem csak Budapesten lehet sikeres egy fiatal, ha vállalkozni akar! Bence az egyetemi tanulmányai mellett álmodta meg, és hozta létre cégét, ami kitűnő példája annak, hogyan lehet egyszerre tanulni és érvényesülni az üzleti életben. Jó példa ő a fiatalok számára, mert úgy kapta kézhez a diplomáját, hogy amikor kilepett a munkaerőpiacra már megteremtette saját és jelenlegi munkatársai munkahelyét.” [1]

Végül de nem utolsó sorban Losonc Csongor szabad gondolkodó is megosztja veletek abszolút egyéni véleményét a szerinte kioktató,de hasznos tudást nem adó oktatásról és ennek hátrányairól. Csongor teológiai és szociológiai tanulmányai mellett a valódi élettel való találkozást, és az abból merített értékek keresését tűzte ki célul. Dolgozott már drogelvonón Boszniában, árvaházban Erdélyben, karitász intézményben Szerbiában. Az emberré válás útját keresi, mert az iskolában erről senki sem beszél. Az oktatásnak a kioktató, de semmit sem adó mivoltáról, hibáiról és hátrányairól osztja meg a véleményét.

Ha szeretnétek találkozni velük, meghallgatni őket vagy netán vitába szállni velük gyertek el március 5-én 18.00 órakor a Budapesti Corvinus Egyetem C. épületének IX. előadójába!

Részvételi szándékotokat kérjük jelezzétek a facebookon https://www.facebook.com/events/240557709449475/