Nincs hova mennünk, legalábbis itthon

Nincs hova mennünk, legalábbis itthon

 

A Vitatér felsőoktatásról szóló sorozatának harmadik állomása a Minőség kérdését járja körül. A Széchenyi István Szakkollégium három hallgatóját kérdeztük: a hallgatói véleményezésről, az egyetemek minőségéről, arról hogy, mitől jó egy egyetem.

Vitatér: Ha valaki fizet az egyetemért, beleszólhat a minőség kérdésébe?

András: Szerintem mindenki, aki fizet egy szolgáltatásért beleszólhat a minőségbe, elsősorban azzal, hogy nem fogyasztja azt. Nyilván jó lenne, ha beleszólhatnának a hallgatók a minőség kérdésébe, de egy annyira tekintélyalapú rendszerben, mint amilyen a magyar akadémikus közélet, nehéz ezt elképzelni. Így egy lehetőségünk marad, hogy otthagyjuk az egyetemet, ha nem elég jó. Egy baj van ezzel, hogy nincs alternatívánk, választási lehetőségünk, vagyis nincs hova mennünk, legalábbis itthon. És ez a legtöbb szakra, szakirányra és tanulmányi területre igaz.

Anna: Nem gondolom, hogy több joga van a fizető hallgatónak beleszólni, mint az államilag támogatottnak. Nem is tudom elképzelni mindezt, annyira beleragadtam ebbe a poroszos oktatási stílusba. Hogyan lehetne szemtől-szemben egy hatvan éves professzor úrnak, aki harminc éve ugyanúgy tartja az óráit megmondani, hogy ez így nem jön át?

András: Ha elmondod neki, hogy harminc éve ugyanúgy tartja az óráit, az már egy jó kezdőlépés.

Vitatér: Létezik hivatalos hallgatói minősítés?

Anna: Nálunk a Corvinuson van olyan, hogy hallgatói véleményezés, és aki ezt kitölti, az hamarabb veheti fel a tárgyait. Ebben a véleményezésben a hallgatók pontozzák az oktatókat. Én mindig ki is töltöm, mert név nélküli.

András: Az ELTE-n is van hasonló. Kapsz pici előnyöket a tanulmányi rendszerben, ha véleményezed az oktatókat. A hallgatói véleményezés nálunk úgy működik, hogy minden kurzusnál az oktatót néhány kategóriában lehet egy skálán pontozni, esetleg hozzászólni szövegesen pár sorban.

Vitatér: Hogy érzitek, van a véleményezésnek visszacsatolása?

Réka: Nem tudom, hogy van e bármiféle hatása.

András: Szerintem lehet hasznos, hogy ha a tanárok látják, mit gondolnak az emberek az ő órájáról, akkor tud változtatni.

Anna: Rendszer szinten szerintem semmi hatása sincs.

Vitatér: Volt olyan tanár, akinél tapasztaltok változást emiatt?

Anna: Én egyszer, egy fiatal PHD hallgató srácnál. Azt mondta, hogy lehúzták a véleményezés során a hallgatók, mivel hamarabb fejezte be az óráit, úgy hogy most végig tartja őket. Ez volt az egyetlen, amit hallottam tanártól.

András: Konkrétan ilyet nem tapasztaltam. Ugyanakkor nem tudom, hogy egy jó óra nem azért volt-e jó, mert a tanár hallgatott a véleményezésre.

Vitatér: Van valami ötletetek, hogy mivel lehetne ezt a véleményezést hatásosabbá tenni? Van valami jobb konstrukció a fejetekben az oktatói minősítésre vonatkozóan?

Anna: Nekem összekapcsolódik a kérdés azzal, hogy a tanár az tanár, a hallgató meg neptun kód. Megtartjuk az órát, becsukjuk az ajtót és mindenki megy a dolgára. Mintha nem lenne a tanárok számára tétje annak, hogy mit gondolnak az órájukról. Ha közelebb hoznák a hallgatóságot meg a tanárokat, akkor talán lenne presztízse annak, hogy ki a legjobb tanár a tanszéken vagy az egyetemen.

András: Leányálom, de az optimális rendszer az lenne szerintem, ha lenne valamennyi verseny a szakok és az intézmények között, lehetőleg minél több szinten. Nem azt mondom, hogy lehetséges egy majdnem tökéletes verseny (vagy hogy arra lenne szükség a felsőoktatásban), de örülnék neki, ha interkompatibilisek lennének a szakok és rossz élmények, rossz benyomások esetén váltani lehetne egy másikra – akár csak félévente. Ennek feltétele az egyetemek anyagi biztonsága, és az hogy az intézményrendszernek van annyi függetlensége, hogy – ha éppen az működik jobban – "fenntartson" két vagy több külön intézményt azonos profillal, egymással ténylegesen, akár minőségben versengő tanszékeket, szakokat. Viszont ez nincs meg, legalábbis sem az anyagiak, sem a hallgatói piac mérete nem engedik meg per pillanat. Úgyhogy a váltás, választás tényleges lehetőségének hiányában nagyon fontos lenne, hogy a hallgatói véleményezés következetesen működjön, és tényleg működjön.

Vitatér: Szerintetek mitől jó egy egyetem? Mi adja meg egy egyetem minőségét?

Anna: Szerintem olyan tanárok, akikre fel tudnak nézni a hallgatók.

Réka: Fontos lenne egy olyan közeg, amelyben a tömegoktatás ellenére van személyes kapcsolat a diákok és a tanárok között. Ezt elősegíthetnék kisebb létszámú csoportok.

András: Jó lenne, ha mindenkinek meg lenne a lehetősége arra, hogy szakmailag, emberileg kinyíljon. De van egy olyan szerepe is az egyetemnek, hogy olyan közeget ismersz meg, ami lehető legtöbb új élményt hozza, egyszerűen csak felfedezel. Most nem a bulizásra gondolok, hanem új hozzáállások, szemléletek megismerésére, ez valamennyire szembe megy a komoly vonalkövető szakmaisággal. Van egy olyan érzésem, hogy a történelem során mindig azok az egyetemek voltak igazán minőségiek, ahol ezt a felfedezés élményt megtapasztalhatták a diákok.

Anna: Például jó lenne, ha az elméleti előadást gyakorlati óra követné, ahol van lehetőség az elmélyülésre. Az egyetem legyen olyan platform, ahol az elméletet és a gyakorlatot egyszerre van lehetőségünk elsajátítani.

András: Szerintem az egyetem minősége ma Magyarországon nem az oktatókon múlik, bár ők is fontosak. A minőség kérdése lehet, hogy egy olyan hiba, aminek nincsen hibása. Ha egyszerre ötezer tényező játszik közre abban, hogy valami nem tökéletes, nehéz egyre azt mondani, hogy az a legfontosabb.

Anna: Szerintem azonban a hallgatók is felelősek lehetnek, akár lehetnek ők a hibásak ebben a kérdésben. Kevés hallgatóról tudom elképzelni, hogy bele tudunk merülni annyira a gazdaságszervezés egyik kérdésbe, hogy észre sem vesszük, hogy elment az idő.

Réka: Kicsit a hallgatók szemlélete, az egyetemhez való hozzáállása is hibás. Aki nem jár be előadásra, azzal nehéz elmerülni bármilyen témában, de ha be is jön szemináriumra, csak éppen azzal a mentalitással, hogy ne kelljen dolgozni, nehéz elmélyülni egy témában. Ezért jöttem szakkollégiumba, mert valami speciálisat kerestem. A tömegoktatásban elveszhetnek azok az emberek, akik többre vágynak, akik nem csak azért járnak egyetemre, hogy meglegyen a papírjuk.

András: A motivációt szerintem az intézményrendszer egészének, összességének elhatározása tudná serkenteni. Én a hallgatókat is nehezen hibáztatom, mert nem kapnak annyit, amennyit kaphatnának.

Anna harmadéves a Budapesti Corvinus Egyetem turizmus-vendéglátás alapszakán. Biztos benne, hogy tovább fog tanulni mesterképzésen, de hogy a Corvinuson vagy külföldön, az még kérdés számára. Réka szintén a Corvinus egyetem másodéves hallgatója gazdálkodás és menedzsment alapszakon, még ő sem tudja biztosan, hogy a tanulmányait külföldön vagy a Corvinuson folytatja-e. András az ELTE másodéves nemzetközi tanulmányok alapszakos hallgatója, mindenképpen tovább szeretne tanulni, de még nem gondolkodott azon, hogy itthon vagy külföldön folytatja-e a tanulmányait.[1]

 

[1] A hallgatók nevük elhallgatását kérték, ezért a beszélgetésben kitalált nevek szerepelnek.

A fotó megtalálható a fortepan.hu-n. A kép a Creative Commons – Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc alá tartozik.