Mitől jó az egyetem?

Mitől jó az egyetem?

 

Egy egyetem attól lesz jó, hogy „jó” gyerekek járnak oda, vagy attól, hogy „jó” tanárt alkalmaznak, netán a tananyagtól, a „jó” körülményektől? Mindez mérhető? Mit tekinthetünk, nevezhetünk „jónak” a felsőoktatás különös univerzumában?

Minden évben tucatnyi rangsort olvashatunk arról, hogy melyek a világ legjobb egyetemei, és izgulhatunk azon, hogy vajon bekerült-e a legjobbak közé magyar egyetem. Ha bekerült, örülünk, ha nem, elgondolkodunk azon, hogyan, miként változtassunk a felsőoktatás minőségén. A minőség fogalmának bonyolultsága már abból is egyértelműen látszik, hogy a különböző felmérések, különböző rangsort állítanak fel. Ez annak a következménye, hogy a készítők más-más indikátorokat/tényezőket hangsúlyoznak. A szakértők szerint a felsőoktatás minőségének 200-250 indikátora van, hogy mit tekintünk meghatározónak, szubjektív választás kérdése.

Az egyik legutóbbi felmérés, a Times Higher Education (THE) 2012/2013 „az oktatók és a hallgatók aránya, a tudományos publikációk száma és idézettsége, az intézmény hírneve, a nemzetközi együttműködés és a kutatási tevékenység volumene” alapján állította össze az egyetemek rangsorát. De a Shanghai-i egyetem által felállított rangsor már más öt tényezőre koncentrál: hány Nobel-díjas oktató van az egyetemen; hány Nobel-díjas van a végzettek között; hány cikket helyeztek el az elmúlt évben az oktatók a Nature tudományos folyóiratban; hány cikket jelentettek meg társadalomtudományok által elismert folyóiratokban, és végül, hogy mekkora a túljelentkezés az adott egyetemen. Erről bővebben itt és itt olvashat. De vajon tényleg ezek alapján mondható egy egyetem jónak? Ha igen, akkor azt mondhatnánk, hogy a minőség pénz kérdése. Hiszen, ha az egyetem finanszírozója megengedheti, hogy minél több Nobel-díjas oktatót alkalmaz, akkor máris a rangsor elején szerepelhet.

Magyarországon a felsőoktatás minőségének „biztosítója” a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs bizottság. Az akkreditáció elsősorban az oktatók tudományos munkáját minősíti, tehát nálunk akkor számít jónak, minőséginek egy egyetem, ha ott minél több nagy doktor, PHD fokozattal rendelkező oktató tanít, vagyis akadémiai szemléletű minőségpolitika uralja a felsőoktatást. Kétségtelen, hogy a minőség egyik legmeghatározóbb tényezője az oktató. A McKenzie jelentés egyértelműen kimondja, hogy egyetlen tényezőről állíthatjuk biztosan, hogy meghatározza az oktatás minőségét: az oktatóról. De tényleg azért tekinthető valaki jó tanárnak, mert minél többet publikál, vagy, mert minél magasabb a tudományos fokozata? A felmérések legtöbbször megfeledkeznek arról, hogy minderről megkérdezzék a hallgatók véleményét. Igaz, hogy az egyetemek többségén már kiépítették a hallgatók oktatói véleményezésének rendszerét, de ennek következményeit maguk a hallgatók nem érzékelik. Arról nem is beszélve, hogy a végzett hallgatókat nem kérdezik meg, hogy mennyit ér a diplomájuk. Hogy a képzés, amelyben részesültek hasznos-e, hasznosítható-e számukra. (Létezik a Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR) már nálunk is, de egyelőre nem tekinthetjük reprezentatívnak.)

A Vitatér által megkérdezett hallgatóknak a minőséggel kapcsolatban nem jutott eszébe Nobel-díjas oktatókat hiányolni. Számukra alapvető problémaként jelent meg a tanárokkal való személyesebb kapcsolat, a rájuk való odafigyelés, a szakok, tárgyak közötti választás lehetőségének a hiánya. Egyáltalán, hogy a minőség kérdésébe tényleges beleszólásuk lehessen. Ugyanakkor a munkaadók is kimaradnak a megkérdezettek köréből, habár érdekes lehetne, hogy miként vélekednek a különböző egyetemi diplomákkal rendelkező alkalmazottjaikról. A hallgatók és alkalmazóik véleményének hiánya azért is lehet meglepő, mert a minőség számos definíciója egyezik abban, hogy a szolgáltatás felhasználójának, vevőjének elégedettsége megkerülhetetlen ebben a kérdésben. Nálunk azonban vita van arról, hogy kit is tekintsünk a felsőoktatás „vevőjének”, felhasználójának. Az államot, a hallgatót, vagy a gazdasági szereplőket?

Polónyi István oktatáskutató, amikor megkérdeztük tőle, mitől jó az egyetem, hogyan mérhető, mérhető-e a minőség a felsőoktatásban, azt válaszolta: „A minőség egy oktatáspolitikai töltelékszó. Ha egy politikusnak nincs mit mondania, akkor azt mondja, hogy most javítani fogja a felsőoktatás minőségét. De, ha megkérdezzük, hogy mit ért minőség alatt, arra több okból sem tud válaszolni. Az első ok, hogy a tömegesedett felsőoktatásban a minőség nagyon differenciált fogalom. Nem lehet összehasonlítani a nyíregyházi főiskolán szerzett bölcsész diplomát az ELTE-n szerzett bölcsész diplomával. Ezt mindenki tudja, vagyis eleve tudomásul vesszük, hogy nagy szórása van a képzettségeknek és azok minőségének. A másik ok, hogy nem tudjuk pontosan mitől függ a minőség?”

A minőség fogalma a felsőoktatásban a számtalan tényező, indikátor miatt tehát nehezen meghatározható. A Vitatér felsőoktatásról szóló programsorozatának harmadik állomása azonban mégis kísérletet tesz a felsőoktatás különböző szakértőivel, szereplőivel arra, hogy megválaszolja a kérdést „Mitől jó az egyetem?”.