Kié az egyetem? – Esemény beszámoló

http://vita.nonprofit.hu/wp-content/uploads/2013/11/kie_az_egyetem_beszamolo_nagy.jpghttp://vita.nonprofit.hu/wp-content/uploads/2013/11/kie_az_egyetem_beszamolo_nagy.jpghttp://vita.nonprofit.hu/wp-content/uploads/2013/11/kie_az_egyetem_beszamolo_nagy.jpgKié az egyetem? – Esemény beszámoló

Kié most az egyetem? Kié kéne, hogy legyen az egyetem, az államé, az egyetemi polgároké, a gazdasági szereplőké? Vajon igaz, hogy a felsőoktatáshoz mindenkinek joga van, vagy még mindig privilégium?
A Vitatér felsőoktatásról szóló programsorozatának november 12.-ei beszélgetését Cohen Áron (Széchenyi István Szakkollégium) és Gerencsér Balázs (NIOK Alapítvány, igazgató) moderálta. A kérdésekre Polónyi Istvánnal (Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Doktori Iskola, egyetemi tanár), Ludányi Arnolddal (Károli Gáspár Református Egyetem Közgazdasági Tanszék, egyetemi adjunktus), Kiss Soma Ábrahámmal (Hallgatói Hálózat aktivista) és az érdeklődőkkel közösen kerestük a választ.

Kié az Egyetem

A beszélgetésre felkért szakértők egyetértettek abban, hogy nehezen nevezhetünk meg a felsőoktatás szereplői közül egy valakit tulajdonosnak. Polónyi István oktatáskutató összefoglalta, az elmúlt ötven év tendenciáit. „A rendszerváltás előtt a „párté” volt az egyetem, utána azonban a különböző törvénymódosítások már más szereplőket tekintettek tulajdonosnak.” Az 1993-as törvény még az egyetem polgárait, az oktatókat és hallgatókat tekintette tulajdonosnak, bár sosem adta meg nekik a vagyongazdálkodás teljes jogát. Azóta azonban egy centralizációs folyamat figyelhető meg a felsőoktatásban, ami Polónyi István szerint nem meglepő. „Hiszen a tömegoktatás ma már olyan, mint egy nagyüzem, ezért a felsőoktatás, működését már nem lehet kizárólag tudományos szakemberekre bízni.” A 2005-ös törvényt ideálisnak tekinti, mert „kineveztek volna egy olyan „board”-ot (testületet) az egyetemek élére, ami megválaszthatta volna a gazdálkodási menedzsert, rektort, és mellette működhetett volna a tudományos döntésekben kompetens szenátus.” A gazdálkodási és tudományos döntések elválasztása szerinte követte volna a nyugat-európai egyetemek mintáját, és a nagy cégek stratégiai működését.
Ludányi Arnold egyetértett Polónyi István precíz összefoglalójával, de felhívta az érdeklődők figyelmét arra, hogy a felsőoktatás problémája egy általánosabb problémára világít rá: „ahhoz, hogy jó döntés születhessen, három dolgot kellene csinálni: előkészíteni a döntést, meghozni a döntést, és végrehajtani azt. A mi tragédiánk, hogy a rendszerváltás utáni kormányaink közül, még egyik sem tudta a folyamat mind a három állomását végigcsinálni. Megvan a tudásbázis, amire a döntéseket alapozni lehetne, de mintha egy párhuzamos világban léteznének, nem vesz róluk tudomást senki Azt szokták mondani, hogy minden bonyolult problémának van egy egyszerű és elegáns megoldása, de a felsőoktatásnak nincs ilyen.” Szerinte az egyetem mindenkié, legfőképpen azé, aki a legügyesebb. „Az egyetem azé, aki ezt a maszatos, dzsungelszerű dolgot a legjobban átlátja. Jó lenne, ha lenne egy vezető, aki a gazdálkodásért felel, és lenne egy tudományos vezető, aki a minőségért felel, a diákok pedig lelkesek lennének.” Azonban eddigi tapasztalatai szerint a szereplők mégsem arra felé mennek, ami legjobb lenne számukra, hanem három különböző irányba indulnak.

Kié az Egyetem

Kiss Soma Ábrahám szerint az oktatóknak, a hallgatóknak, a tudománynak és a társadalomnak egyaránt érdeke a minél magasabb színvonalú tudás átadása. Jelenleg szerinte az egyetem az államé, amivel nem ért egyet. A kancellárok kinevezését – amit a jelenlegi felsőoktatási törvénytervezet tartalmaz – nem tartja jó megoldásnak, mert „beleszólhatnának a képzés olyan mélységeibe, például egy filozófiai szeminárium lefolyásába, amihez semmi közük. Helyes az lenne, ha az egyetem az egyetemi polgároké lenne, hiszen leginkább nekik van hozzá közük, ők tudják, mi is történik ott valójában.” Egyetértett Polónyi Istvánnal abban, hogy a gazdálkodásnak lehet külön rektora, de véleménye szerint elengedhetetlen, hogy az egyetem maga válassza őt meg, így nem sérülne az egyetemi autonómia.

A szakértők és a résztvevők abban is egyetértettek, hogy a felsőoktatáshoz a gyakorlatban nincs mindenkinek joga. A magyar felsőoktatási rendszer teljesítmény alapú, ami akadályozza a társadalmi mobilitást. A hozott pontszámon múlik, hogy ki jut be az egyetemekre, de a hozott pontszám leginkább a családi háttértől függ. Ez alapján az juthat be államilag finanszírozott képzésre, aki megengedheti magának a különórákat, az elit gimnáziumot, aki viszont nem, az költségtérítéses helyre kerül. A vita minden résztvevője azt kérdezte, hogy vajon ez méltányosnak tekinthető-e? Polónyi István szerint erre a kihívásra egy differenciált oktatáspolitika válaszolhatna relevánsan. „Szükség van olyan intézményre, ami minőségi, olyanra, ami méltányos, és olyanra, ami a gazdasági szempontokat szolgálja. A felsőoktatás tömegesedése a sokszínűséget vonja magával, amire egy sokszínű oktatáspolitikával kellene reagálni.” Kiss Soma Ábrahám szerint mindez a közoktatás minőségének a kérdését veti fel, „mivel sem az általános, sem a középiskolai képzés jelenleg nem képes arra, hogy kompenzálja, ki honnan jött. Nincs olyan tanári gárda, ami motiválttá tehetné a gyerekeket.” Jó megoldásnak tartaná, ha a köz- és felsőoktatási intézmények együtt működnének abban, hogy megtalálják a segítséget a gyerekek számára. Ludányi Arnold azt emelte ki, hogy „sok olyan gyerek van, aki a tűzvédelmi előírásokat sem tudja elolvasni”, vagyis alapvető kompetenciákat nem képes átadni az oktatás. Sőt szerinte arra sem tanítja meg a magyar oktatási rendszer a gyerekeket, hogy az alapvető érzéseiket hogyan fejezzék ki, hogy azt tudják mondani: „a futószalag mellett állni nekem szar”.

Kié az Egyetem

Az utolsó kérdésre, „ha te lennél az oktatási miniszter, milyen lépést tennél először” Ludányi Arnold az válaszolta, hogy elolvasná Polónyi István összes művét. Előkészítené a döntést szakemberekkel, majd olyan emberekkel venné magát körül, akik végre is tudják azt hajtani. Polónyi István sok apró lépést tenne, nem tud egyet kiemelni. Nagy Lászlót idézte: „Ha lesz emberi arcuk egyáltalán, akkor csókoltatom őket.” Kiss Ábrahám Soma pedig azt a választ adta, hogy „megreformálná a közoktatást úgy, ahogy van”.

A felsőoktatásról szóló vitasorozatunkat a Tandíj kérdésével folytatjuk.