A felsőoktatásban való részvétel privilégium?

A felsőoktatásban való részvétel privilégium?

 

A Vitatér felsőoktatásról szóló sorozatának első témája a Széchenyi István Szakkollégium diákjai által megfogalmazott kérdés: A felsőoktatásban való részvételhez mindenkinek joga van, vagy privilégium? Első körben a szakkollégium három diákjával beszélgettünk, véleményük lényegét tekintve egységes volt a feltett kérdésben:

Nem csak a kiváltságosoknak, jó anyagi és kulturális háttérrel rendelkezőknek, hanem minden tehetséges, és érdeklődő ember számára nyitva kell, hogy álljon az egyetem.

Viszont túl sok véletlenen múlik az, hogy valaki bekerül-e egy egyetemre vagy sem. Nem mindegy, hogy melyik középiskolába jársz, hogy melyik kerületben tanulsz, hogy van-e olyan tanár, aki odafigyel rád, aki nem hagyja, hogy elaludj az órán. A felvételi rendszer ráerősít az anyagi és tehetségbeli, készségbeli különbségekre, elmélyíti a szakadékot felkészült és felkészületlen, gonddal terelgetett és elfelejtett diák között – ami már egyébként sem csekély a középiskola végére.

Az egyetemi lét költségei sok mindenkit eltántoríthatnak a továbbtanulástól, még ha államilag finanszírozott helyre is kerül be. Fizetni kell a lakhatást, étkezést, tömegközlekedést stb. Ez egy tényleges küszöb. Azért láthatjuk homogénnek az egyetemi társadalmat, mert akik nem engedhetik meg maguknak ezeket a költségeket, nem járnak egyetemre.

A költségtérítés egyfajta stigma. Az én évfolyamomon, a 2012-esen, a legtöbb szak csak költségtérítés képzésként indult. Az ember mindig hozzá teszi, hogy azért van önköltségen, mert csak az indult, nem azért, mert nem tudott volna bekerülni államilag finanszírozott helyre.

Nagy érvágás volt az, amikor decemberben megtudtuk, hogy nem hirdetnek államilag támogatott helyeket gazdálkodás szakon, de a szüleimben fel sem merült, hogy ne jöjjek egyetemre. Számukra ez egy befektetés. De nehéz. Egyszerűbb lenne, ha államilag támogatott helyre járhatnék, hiszen mindent megtettem érte: emelt érettségi, plusz pontok, nyelvvizsgák. Amilyen feltételeket megszabtak egy államilag támogatott helyre, azokat én mind teljesítettem, de egyik pillanatról a másikra elvették a lehetőséget.

Anna harmadéves a Budapesti Corvinus Egyetem turizmus-vendéglátás alapszakán. Biztos benne, hogy tovább fog tanulni mesterképzésen. Réka szintén a Corvinus egyetem másodéves hallgatója gazdálkodás és menedzsment alapszakon, egyikük sem tudja biztosan, hogy a tanulmányait külföldön vagy a Corvinuson folytatja-e. András az ELTE másodéves nemzetközi tanulmányok alapszakos hallgatója, mindenképpen tovább szeretne tanulni, de még nem gondolkodott azon, hogy itthon vagy külföldön folytatja-e a tanulmányait.[1]

Vitatér: Amikor felvételiztetek az egyetemre voltak konkrét karrier elképzeléseitek? Tudtátok, hogy mi az, amivel a jövőben foglalkozni szeretnétek?

Anna: Én tudtam, hogy az idegenforgalommal szeretnék majd foglalkozni, vagy a szállodaiparban, vagy a vendéglátásban.

Réka: Biztos voltam abban, hogy a Corvinusra szeretnék járni, és ezen belül kezdtem el gondolkodni azon, hogy melyik szakot válasszam, így jött az üzleti szak. Azonban az még képlékeny, hogy pontosan, mit és milyen munkakörben szeretnék dolgozni. Az üzleti szféra, közgazdaságtan áll hozzám a legközelebb. Még várom a nagy áttörést, hogy pontosan mi legyek. A gazdálkodás és menedzsment nem dobozolja be annyira az embert, úgy érzem nyitva áll több lehetőség is a számomra.

András: Én azzal jöttem az egyetemre, hogy nagyon tudom, mit szeretnék csinálni, de azt még nem tudom egyelőre, hogy hol és hogyan. Engem az újságírás érdekel, de nem igazán látok magam előtt olyan pályaképet, amit fel tudnék vállalni. Úgy érzem, hogy ezt magamnak kell kialakítanom. Azért nem mentem kommunikáció szakra vagy valamilyen média szakra, mert azok a már meglévő médiapiacot szolgálják ki, és ebben én nem szeretnék elhelyezkedni. Tudom, hogy mit szeretnék csinálni, de a szakom nem erről, hanem az ismeretbővítésről szól.

Vitatér: Mindenkinek joga van az egyetemhez?

Anna: Igen. Azt gondolom, hogy nem csak a kiváltságosoknak, jó anyagi és kulturális háttérrel rendelkezőknek, hanem minden tehetséges, és érdeklődő ember számára nyitva kell, hogy álljon az egyetem.

Réka: Egyetértek. Nem szabad, hogy felmerüljön az, hogy valakinek nem szabad egyetemre járnia. Nem szabadna, hogy bármilyen anyagi, társadalmi, földrajzi körülmény ezt megakadályozza.

Andris: Egyetértek én is. Nem szabadna, hogy adott tehetséggel, érdeklődéssel különbség legyen az emberek között abban, ki kerülhet be az egyetemre, és ki nem. Az azonban, hogy valaki azt mondhassa, elvégeztem az egyetemet, diplomát kaptam, nem alanyi jog. De mindenkinek meg kell adni a lehetőséget a tovább tanulásra.

Vitatér: Az egyetemi felvételi rendszer képes a társadalmi, földrajzi, szociális egyenlőtlenségek kisimítására? Ha felvételi és feltételi rendszert nézitek, úgy érzitek, hogy mindenki számára nyitva áll az egyetem?

Anna: Úgy érzem, hogy nem, de azt gondolom, hogy ez már a gimnáziumba való menetelkor eldől, az pedig már ott eldől, hogy az ember hova születik.

András: Azt gondolom, hogy túl sok véletlenen múlik az, hogy valaki bekerül-e egy egyetemre vagy sem. Nem mindegy, hogy melyik középiskolába jársz, hogy melyik kerületben tanulsz, hogy van-e olyan tanár, aki odafigyel rád, aki nem hagyja, hogy elaludj az órán. A felvételi rendszer ráerősít az anyagi és tehetségbeli, készségbeli különbségekre, elmélyíti a szakadékot felkészült és felkészületlen, gonddal terelgetett és elfelejtett diák között – ami már egyébként sem csekély a középiskola végére. Mivel teljesen központi a felvételi rendszer, ezért ezt kevésbé az egyetemek és inkább a komplett oktatási rendszer hibájának tartom.

Vitatér: Az egyetem intézményrendszerén belül észleltek egyenlőtlenségeket?

András: Én úgy érzem, hogy az egyetemek között van egy hatalmas egyenlőtlenség, ami nem tisztázott. Az elit és a tömegképzés között. Két különböző egyetemen elvégezni ugyanazt a szakot nem ugyanaz. Az egyiken sokat kell dolgozni adott végzettségért, a másikon talán kevesebbet, és ez a munkaerő piacon rengeteg kiszámíthatatlan helyzetet szül a pályakezdőknek és a munkáltatóiknak is. Ugyanakkor ezt nem csak egyetemek között érzem, hanem egy adott intézményen belül is. A bolognai rendszerre sem érzem úgy, hogy egyenlően sikerült átállni minden intézménynek – egyik BA-n vannak háromszázan, a másikon pedig harmincan, és nem tudják a hallgatók, hogy mit várjanak a képzéstől, mi a különbség alap- és alapképzés, alap- és mesterképzés között.

Anna: Szerintem nem igazán vannak egyenlőtlenségek egy intézményen belül. Vannak sztereotípiák, hogy milyen egy corvinusos diák, milyen egy BME-s diák, milyen egy bölcsész, szerintem ennek van alapja. Homogénnek érzem a corvinusos társadalmat.

András: Az egyetemi lét költségei sok mindenkit eltántoríthatnak a továbbtanulástól, még ha államilag finanszírozott helyre is kerül be. Fizetni kell a lakhatást, étkezést, tömegközlekedést stb. Ez egy tényleges küszöb. Azért láthatjuk homogénnek az egyetemi társadalmat, mert akik nem engedhetik meg maguknak ezeket a költségeket, nem járnak egyetemre.

Vitatér: Tehát mondhatjuk, hogy még mindig a család anyagi és kulturális háttere határozza meg, hogy kiből lesz egyetemista?

András: Igen, és az, hogy valaki fel mer-e venni hitelt. Bár a hitel kérdését én tabunak érzem a magyar társadalomban.

Anna: Nem csak a hitel kérdése tabu, de azt is tabuként kezelik a hallgatók, hogy ki jár költségtérítéses szakra.

Réka: Az én évfolyamomon, a 2012-esen, a legtöbb szak csak költségtérítés képzésként indult. Az ember mindig hozzá teszi, hogy azért van önköltségen, mert csak az indult, nem azért, mert nem tudott volna bekerülni államilag finanszírozott helyre.

Andris: A költségtérítés egyfajta stigma. A magyar társadalom szerintem furcsán néz arra, aki azt mondja, kiadok félévente háromszázezer forintot egy egyetemi képzésért. Szerintem nem tudunk nyíltan beszélni Magyarországon arról, hogy mennyibe kerül egyetemistának lenni. Sokba. Olyan járulékos költségek is vannak, amit nagyon sokan nem engedhetnek meg maguknak. Ha valakinek nagyon sok órája van, akkor nem tud dolgozni, vagy csak nagyon keveset az egyetem mellett.

Anna: Én fura helyzetben vagyok, mert költségtérítéses szakra járok, budapesti vagyok és szakkollégiumban lakom, amiért sokkal többet fizetek, mint egy államilag támogatott hallgató. A szüleim számára ez befektetés, úgy gondolják, hogy ez mindenképpen megéri.

Réka: Nagy érvágás volt az, amikor decemberben megtudtuk, hogy nem hirdetnek államilag támogatott helyeket gazdálkodás szakon, de a szüleimben fel sem merült, hogy ne jöjjek egyetemre. Számukra ez egy befektetés. De nehéz. Egyszerűbb lenne, ha államilag támogatott helyre járhatnék, hiszen mindent megtettem érte: emelt érettségi, plusz pontok, nyelvvizsgák. Amilyen feltételeket megszabtak egy államilag támogatott helyre, azokat én mind teljesítettem, de egyik pillanatról a másikra elvették a lehetőséget.

 

[1] A hallgatók nevük elhallgatását kérték, ezért a beszélgetésben kitalált nevek szerepelnek.

A fotó megtalálható a fortepan.hu-n. A kép a Creative Commons – Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc alá tartozik.